Ízlés, elegancia, minőség...

A Fausto alapvetően magas elvárásoknak kell megfeleljen, amelyeket a tényleg hozzáértő közönség támaszt vele szemben. Sok tesztben az amúgy magas színvonalú szolgáltatásokat ennek ellenére átlagosnak, vagy még annál is rosszabbnak minősítik, számomra érthetetlenül.

Az én tapasztalataim egy átlagember megfigyelései, így gasztronómiai szempontból fontos momentumokra nem tértem ki. 

Idén Valentin-napon valami különlegessel szerettem volna meglepni a páromat. Nagyon sok lehetőséget átgondoltam, hogy mi az, aminek örülne, és egyben maradandó is. Úgy döntöttem, hogy egy igazán különleges étterembe viszem, amit tényleg a legek között tartanak számon.

Némi keresgélés után a Fausto mellett tettem le a voksomat. Láttam, hogy nem olcsó a hely, de gondoltam, egyszer élünk! Úgy is hónap közepe van, már mindegy, hogy most ürítem ki a pénztárcámat, vagy pár nappal később.

Érkezésünkkor a recepciós sietett elénk, lesegítette a kabátunkat és odavezetett az asztalunkhoz.

Sajnos nem volt módom teljesen körbenézni az étteremben, de amit az asztalunktól láttam, az is elég volt, hogy megállípítsam: ez egy osztályon felüli hely. Az a legelképesztőbb, hogy az ember teljesen másra számít, mint ami fogadja és ezt teljesen a pozitív értelemben gondolom. Arra számítottam, hogy - mint a filmekben- a recepciós bevezet egy nagy, elegánsan berendezett terembe, ahol sok asztal van, a színpadon egy vonósnégyes játszik kellemes melódiákat és minden az eleganciát és az előkelőséget hirdeti.

Nos, a Fausto nem ilyen. A színvilág alapvetően a lágy, világos színek, a barna és mahagóni köré összpontosul, és ezt hivatott kicsit ellensúlyozni a bordó rózsás lámpaernyők és némi zöld (ez mondjuk kicsit nem illett a képbe), amit ha egymással összepárosítunk az olaszos hangulatot idézi.

A legjobb mégis az volt az egészben, hogy az eleganciát megőrizve sikerült egy otthonos hangulatot varázsolni. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy barátunknál vendégeskednénk.

Az asztalok ízlésesen megterítve, mindenféle túldíszítettséget mellőzve sorakoznak egy nagyobb, illetve egy kisebb teremben. Fölöttük a lámpaernyők összpontosítják az asztal és szűkebb környékére a fényt, így elválasztva az asztalokat egymástól és biztosítva a meghittséget annak ellenére is, hogy az étterem állandóan telített. Az ablakokat és a belső térelválasztókat lágy esésű függönyök takarják el.

Miután leültünk már érkezett is a pincér, aki kedvesen üdvözölt és érdeklődőtt, hogy hozhat-e valamilyen italt. Udvariasan elénk tette az étlapot, és diszkréten visszavonult, mivel egyenlőre még szerettük volna áttanulmányozni a menüt.

Az étlap rövidsége ellenére - ami szerintem nagy pozitívum - remek fogásokat ígért. Egy-egy alapanyagtípusnál 4-5 étel volt felsorolva. Azt gondolnánk, hogy ez kevés, azonban itt nem a mennyiség, hanem a minőség számít, de az nagyon. Igazából még így sem tudtam választani, mert az ételek igazán különlegesek. Az étlap olvasásakor minden sor végén felszaladt a szemöldököm - nem az árak miatt, tisztában voltam vele, hogy exluzív étteremben vagyunk - az ételkülönlegességeken. 

Az itallap az étlapnál is pompázatosabb. Túlnyomórészt Olaszország borvidékeiről gyűjtött remekműveket és olyan röviditalokat találunk benne, amit hazáján kívül csak itt kóstolhatunk meg. 

Az ételrendelésnél mind a ketten tanácstalanok voltunk, pincérünk - látva a tétovázásunkat - segítségünkre sietett. Valentin napra készült menüt ajánlott, ami hat fogásból állt. Aggodalmamra, hogy egy ember végig bírja-e enni a menüt, megnyugtatott(legalábbis ő ezt gondolta), hogy mindenből csak egy kicsit hoznak. Ez egy kicsit elvette a kedvem, ugyanis van egy fóbiám, amit nem tudom hova sorol a tudomány és talán nincs is ilyen szó, de nevezzük úgy: éhségfóbia. 

Ez nem állandóan fennálló rettegés, kimondottan akkor jelentkezik, amikor étteremben vendégeskedünk. Attól félek ilyenkor, hogy a megrendelt étel mennyiségileg nem fedezi a szükségleteimet. Kicsit röhejes dolognak tűnik, de jobban érthető a dolog, ha hozzáteszem, hogy a magam 193 centijével nem számítok átlagos embernek, főként, ha ehhez még Fekete Laci étvágya is társul.

Ennek ellenére -lesz ami lesz, legföljebb otthon még lefojtom egy kis kolbásszal a vacsorát - a Valentin napi menü mellett döntöttem, ami javarészt tengeri herkentyűkből állt. Párom sajnos nem bírja az ilyen jellegű étkeket, de nem kellett aggódnia, hogy kimarad a menüből. A pincér felajánlotta, hogy készítenek egy hasonló menüt, csak éppen húsból. Megkérdezte, hogy mi az, amit a párom nem szeret, mert ennek megfelelően válogatják össze az ő menüjét is.

Megmondom őszintén, leesett az állam ekkora figyelmességen! Addig is nagyon elégedett voltam a személyzettel, de ez koronázta meg a róluk alkotott véleményemet.  

Ezek után még jobb hangulatban vártuk az első fogást. Az ételek között négyfajta friss kenyeret szolgáltak föl,  szintén friss vajjal, ami sajnos gyorsan elfogyott és nagy bánatomra nem pótolták, nem értettem miért. A kenyér isteni volt: ropogós héjú barna és fehér. Ez, mondhatni, az étterem további specialitása, mivel már több helyről is hallottam, hogy a Faustoban a fogások között felszolgált kenyér fenomenális. Így is volt, mind a ketten élvezkedve nyammogtuk két fogás között az illatozó olivás, barna magos kenyeret, amit természetesen rendszeresen utántöltöttek.

A hat fogás mindegyike egy gasztronómiai remekmű volt: ízlésesen és látványosan elkészítve, kellemes fűszerek használatával, vigyázva, hogy egyik se kerüljön túlsúlyba, és az alapanyagok is megőrizzék természetes aromájukat. És mindezt szimultán, gondosan ügyelve, hogy az én Valentin napi menüm és a páromé összhangban legyen egymással. 

Az ételeket nem tudom felsorolni, mert a teljes nevük nem férne el egy egész oldalon sem.

Éhségfóbiám már a 3 fogás után alábbhagyott és kezdte felváltani az "úristen, nem fogok tudni mindent megenni" érzés. Pedig tényleg mindenből csak egy kicsit kaptunk, ennek ellenére a végén mind a ketten hálásak voltunk, hogy desszert viszonylag jelképesre sikerült. 

Fizetésnél nem volt gond a bankkártya elfogadása, a pincér a számlával együtt hozta terminált is.

Megmondom őszintén kicsit aggódtam, hogy ezt a nagyfokú figyelmességet hogyan fogom meghálálni, mivel bankkártyás fizetésnél még nem adtam borravalót, az meg igen megalázó lett volna számomra is meg a pincér számára is, ha a zsebébe nyomok egy kis pénzt. De hál' istennek a rendszer megoldotta ezt a problémát: a szervizdíj külön fel volt tűntetve a számlán, ami elég borsos volt ugyan, de maximálisan egyetértettem vele.

Távozásunkkor hívtak nekünk egy taxit, és elégedetten távoztunk az étteremből feltöltődve pozitív élményekkel.

Véleményem szerint a Fausto egy kiváló étterem, maximálisan vendégbarát, kiváló a konyhája és az egész csillagos ötöst érdemel.

Ha különleges kulináris élményre vágysz és van nem kevés pénz is a zsebedben, akkor egyszer próbáld ki Te is. Maradandó élmény...